Az INTRO 7 részes kiscsoportos találkozó.

 

 

 

 

A sorozat mottója: “Nem az a kérdés, hogy az életünket befolyásolja-e valamilyen nagy történet. Az egyetlen kérdés inkább az, hogy melyik nagy történetnek kerülünk a befolyása alá.” 
(Michael Goheen, kanadai teológus)

A járvány sok mindent megváltoztatott a legtöbbünk életében. Megingott jól felépített és bejáratott egyéni és közösségi világunk. Az INTRO előadásokban arra hívunk, hogy gondoljuk újra a világ és benne életünk nagy történetét. Milyen végső meggyőződések alakítják azt az értelmezési keretet, amelyben élünk? Más szóval, milyen “nagy történet” formálja a gondolkodásunkat, az értékeinket, a céljainkat?

Az INTROban alternatívaként mutatjuk be a “Biblia nagy történetét”, szemben a nyugati kapitalizmus és fogyasztás történetével. Beszélgetünk arról, hogyan keretezi át a Biblia története a munka, a társas kapcsolataink, valamint a szenvedés kérdéseit – mindegyiket komolyan érinti a vírushelyzet.

A videók témái:
A Biblia, mint nagy történet
A nyugati kultúra
Hit és tudomány
Munka
Társas kapcsolatok
Szenvedés
Jézus követése és közössége

Kezdés:
2021. március 10. szerda 19:00. Ezt követően minden héten ugyanebben az időpontban kezdünk.

Helyszín: online
Akik gyülekezetünk szervezésében vesznek részt a kurzuson, azokkal a gyülekezeti Zoom csatornán fogunk beszélgetni. A beszélgetés indító 20-25 perces videók linkjét emailben ki fogjuk küldeni.

Kiket várunk?
Gyülekezetünk érdeklődő tagjait, barátaikat, ismerőseiket. Egyúttal szeretettel várjuk mindazokat, akik a jelenlegi helyzetben a sorozat kérdésein szívesen gondolkodnak, és készek arra, hogy közösen keressünk válaszokat!

A kurzusok való részvétel ingyenes.

Jelentkezni az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. email címen lehet. Ez a csoportlétszám miatt fontos, illetve azok számára, akik nem a gyülekezet tagjai, így kaphatják meg a Zoom elérhetőséget és a videók linkjeit.


Információ:
Tar Zoltán lelkésznél (06-20-355-84-28), illetve a megadott email címen.