Napjainkban egyre nagyobb figyelem fordul a személyes adataink védelmére. Nem mindegy, ki, milyen adatokat kap meg tőlünk, azt mire használja és mennyi időre kap erre felhatalmazást. Komplett iparág épült ezek kereskedelmére, tehát árucikk lett személyes adatainkból.
Felelős adatkezelőként szeretnénk, ha transzparens lenne az, hogy mi miért, mire és meddig használjuk a hozzánk került adatokat. Ennek meghatározására készült el az Adatkezelési Szabályzatunk, amit a továbbiakban lehet megismerni.
Közös reformációs Istentisztelet lesz október 31-én, pénteken este 18 órától az Érdi (központi) református gyülekezetben (2030 Érd, Kálvin tér), amelyen a mi énekkarunk is szolgál. Szeretettel várnak mindenkit!
Szombaton, okt. 25-én 16 órától az Érdi Kamarazenekar hangversenyt ad a templomunkban, amelyre szeretettel várnak mindenkit. Műsoruk a mellékelt plakáton olvasható. A koncertmester: Czidorné Kerecsányi Erika, a gyülekezetünk tagja.
Szeptemberben az énekkar is megkezdte működését. A lelkes csapat péntekről péntekre összegyűlik, hogy készüljön a következő időszak alkalmaira és idén különleges felkérés tartja izgalomban a társaságot.
Elkezdődött az idei tanév, ezzel együtt pedig a szombati ifi alkalmak (KFT - Krisztusra Figyelő Tanulók) is beindulnak. Az idei évkezdés a szokásos dicsőítést követően egy rövid áhítattal, majd közös játékkal folytatódott.
Izgalmakkal és nem várt eseményekkel tarkított néhány napon van túl az a fiatal, aki az idei KFT táborban részt vett. Az első sátortábor, egyben az első esős, megázós, sátor beázós szűk egy hét.





